Mi is ez az évszakelmélet?!

2020.09.04

 Az évszakelmélet az embereket egyéni, természetes színeik alapján négy fő és tizenkét altípusba sorolja. Ezek a színtípusok. A négy (tavasz, nyár, ősz és tél) színtípusba tartozó emberek színpreferenciái általában a színtípusukhoz igazodnak. Ha a színtípus és a színpreferencia összefüggésben áll, akkor talán az egyénhez illő lakberendezési stílusirány is definiálható a színtípus meghatározásával.

Még a pályám legelején egy megrendelőmmel nehezen értettük meg egymást színek terén. Ő a visszafogott, világos földszíneket preferálta, én pedig szerettem volna egy kicsit izgalmasabb színkombinációval mozgalmasabbá tenni a tereket. Mindent bevetve próbáltam meggyőzni, de - szerencsére - egyik érvem sem használt, így világos, natúr színvilágban alakítottuk ki a lakóteret. Ma már tudom, hogy az ő színtípusa és az enyém a lehető legtávolabb áll egymástól, ami a színpreferenciáinkat is meghatározza - míg ő a meleg ősz típusából adódóan a visszafogottabb, telítetlenebb, meleg színeket szereti; én sötét télként az élénk, sötét és hideg színeket preferálom.

Na persze akkor ezt még nem tudtam, csak később találkoztam a Johannes Itten munkájából továbbfejlesztett évszakelmélettel, ami az embereket egyéni színeik alapján négy fő, és tizenkét altípusba sorolja. Ezt az évszakelméletet szín- és stílustanácsadók használják a divat világában, a besorolás alapján mondják meg ügyfeleiknek, hogy milyen színű ruhákban, milyen sminkben és hajszínnel tudják a legtöbbet kihozni a megjelenésükből.

Amikor az évszaktípusunknak megfelelő színt viselünk az arcunk körül, szuperül tudunk kinézni. Ellenben a nem megfelelő színek mellett fáradtnak, betegesnek, öregebbnek látszunk. Ha hideg típusként meleg színeket hordunk, bőrünk kellemetlenül sárgássá válik, meleg típusként hideg színt viselve pedig elszürkül az arcunk. (És nem, nem baj ha sárgás a bőr, meleg típusok esetében a sárgás árnyalat gyönyörű harmóniát ad.) De nem csak a szín hőmérsékletére kell figyelni. A teleket a nyári fakó paletta sápadttá teszi, a nyarakat a téli élénk színek túlragyogják, és hasonlóan a tavaszokat az ősz mély színei öregítik, az ősz típusokat pedig elnyomják a tavasz harsogó, vibráló színei. A színtípust nem egyszerűen a haj, a bőr, a bőrön áttetsző erek, a szem, a szemfehérje, a fogak és a száj színe, hanem ezek összessége mutatja meg. És mivel ránézésre nem ítélünk, a színtípust színkendők segítségével állapítjuk meg. A különöző színű kendők az arc mellett különböző hatásokat érnek el.
Tavaly ősszel kezdtem el Pirityi Éva okleveles színdinamikai szakmérnök és színszakértő tanfolyamát, ő volt az, aki meghonosította ezt az egész évszakelmélet-dolgot Magyarországon, még az 1990-es években.Míg kezdetben csak a négy főtípus létezett, később az egyes évszaktípusok közös színtulajdonságait is figyelembe véve minden évszakot három-három alcsoportra osztottak, hogy még pontosabban meg lehessen határozni az egyéni színpalettát. Így alakultak ki a tizenkét alcsoportot tartalmazó évszakpaletták, melyek napjainkra világszerte általánosan elfogadottá váltak. Az alapszínek nagyon hasonlóak, de az árnyalatnyi különbségek sokat számítanak. Az altípusoknak többféle elnevezése létezik, az egyik az évszakok egymásra hatására utal, pl. Nyár-Tavasz, ahol az első tag az alaptípus, második pedig az arra ható évszak; a másik elnevezés a színtulajdonságokra reflektál, pl. Világos nyár.

itt vannak példának a tavaszok. mind a három
itt vannak példának a tavaszok. mind a három

Mengyán Eszter (www.holyduck.hu) 2018-as Évával készült interjújában (itt) olvasható egy rövid, frappáns összefoglalás: "ez nem egyfajta hókuszpókusz, hanem a színeknél léteznek olyan összefüggések, amelyek hatnak ránk. Ezek szerint érdemes öltözködni, sminkelni, hajat festeni. Sőt, én elmentem odáig, hogy a tereket is ez alapján kell berendezni."

Ez az egész évszakelméletes-színtípusosdi eleve nagyon érdekelt, ahogy először olvastam róla máris akartam. Az a plusz hozadéka volt, hogy a lakberendezéssel is összeköthető és szakdogatémának sem volt rossz.
Később mindent kifejtek részletesen, külön bejegyzésekben, de még mutatok pár enteriőrfotót a négy főtípusra. Persze nem lehet minden lakást eszerint kategorizálni és ahogy a színtípusokban is mindig két évszak keveredik, az enteriőröknél is megvan az átmenet, a keveredés. De tervezéskor kiindulópontnak pont jó.

négy évszak, négy stílus
négy évszak, négy stílus

És itt köszönném meg rögtön Nikinek a Csodapatikától hogy jelzett egy felcserélődőtt kép-problémát, sok puszi érte! :) Niki szerintem egy szuper stílustanácsadó, egy ideje követjük egymást instán (én őt itt), szerintem szuper stílustanácsadó, aki a színek-ruhák mellett a lélekkel is foglalkozik.